súlyemelők

Kiváló eredményekről számolhattak be

„Évzáró-évnyitó ünnepséget tartottak a súlyemelők, ahol Bagócs János edző szívélyesen köszöntötte a szülőket és a versenyzőket, megköszönve a 2023 évi segítséget, a munkát, mely kitűnő eredményeket hozott.



Országos bajnokságon remekeltek

A hétvégén Tiszaújvárosban rendezték meg az U15-U17-es Országos Súlyemelő Bajnokságot. Szinte az ország minden klubja nevezte a legjobb korosztályos versenyzőit.



Oroszlányi nemzetközi sikerek

/A kép illusztráció/

„Hétvégén rendezték meg a 45. Olimpiai Reménységek Versenyét a lengyelországi Siedlcében, melyen az OVSK színeiben két U18-as versenyző vett részt.



Oroszlányi aranyérmek

Február 13-án válogató versenyt rendezett – a Baczakó Kupa keretében – a fővárosi BKV Előre csarnokában a Magyar Súlyemelő Szövetség.


Kitettek magukért az oroszlányiak

“Az OVSK versenyzői is részt vettek az október 24-25-én rendezett Junior országos súlyemelő bajnokságon Kecskeméten, és négy aranyéremmel, valamint két ötödik helyezéssel tértek haza.