Három órán belül elfogták az oroszlányi rendőrök a tolvajokat

„Az oroszlányi egyenruhások a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították a feltételezett elkövetőket.

Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 25 és egy 34 éves oroszlányi férfi ellen. A gyanú szerint Cs. T. és B. K. 2021. január 6-án délután bement egy Német dűlőben lévő hétvégi ház udvarára, ahonnan különböző vas tárgyakat tulajdonítottak el.

A vasakat átdobták a kerítésen, de elvinni már nem tudták azokat, mert az egyik szomszéd megzavarta őket. A helyi rendőrök a rendelkezésre álló térfigyelő kamera felvételei alapján azonosították, és három órán belül elfogták a feltételezett elkövetőket.

A két férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondták, hogy a vasat egy közeli MÉH telepen akarták leadni” – tette közzé a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

Forrás:police.hu

Be the first to comment on "Három órán belül elfogták az oroszlányi rendőrök a tolvajokat"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*