Karácsonyi könyvajánló – Egy cseppnyi Magyarország a Vértesi Natúrparktól

A tél beköszöntével a legtöbb ember az ünnepekre való készülődést helyezi előtérbe. Azonban sokszor fejtörést okoz, mivel is ajándékozzuk meg szeretteinket, karácsonykor.

Az év ezen időszakában van lehetőség talán a legtöbb pihenésre, melyhez jó kikapcsolódási forma lehet az olvasás. Ehhez ajánljuk, a Pro Vértes Nonprofit Zrt. kiadásában 2019-ben megjelent kiadványt, mely a fa alatt lévő ajándékok éke is lehet a természettudományok, a kultúra és a néphagyományok kedvelői számára.

Egy cseppnyi Magyarország – a Vértesi Natúrpark monográfiája I-II. kötet

A több mint ezer oldalt is meghaladó, a Vértest és környékét számos oldalról bemutató kétkötetes kiadvány 2019 tavaszán került az olvasó közönség elé. Viszló Levente, a kötet szerkesztője és a Vértes iránt elkötelezett szakemberek, több mint 6 éves munkájának gyümölcse a könyv, melyben egészen az őskortól kezdve napjainkig vizsgálják Magyarország egyik jellegzetes táját, a Vértesi Natúrparkot és környezetét. A könyv első kötetében megismerhetjük a Vértes természeti viszonyait, területeinek évezredeken át húzódó változásait, vízrajzát, növény- és állatvilágát, továbbá betekintést nyerhetünk a Natúrpark településeinek gazdaságtörténetébe is, mely magába foglalja a mezőgazdaság, erdészet, bányászat, vadászat és közlekedés sajátosságait egyaránt. A második kötet a térség történelmi és kulturális életét ismerteti meg az olvasóval. A kiadvány iskolásoknak és felnőtteknek egyaránt izgalmas olvasmány lehet, ha ezt az egy cseppnyi Magyarországot igazán élményszerű részletességgel szeretnék megismerni.

A könyv a Vértesi Natúrpark látogatóközpontjában, Csákváron a Geszner házban kapható (8083, Csákvár, Kenderesi utca 033/7 hrsz.). További információkért keressen minket telefonon, a +36 22/354-420-as telefonszámon vagy a provertes@provertes.hu e-mail címen.​​

A kiadvány akciós ára: 10.000 Ft

Az akció 2020.december 31-ig érvényes

További árusítóhelyek:

Csákberény – Polgármesteri hivatal
Csókakő – Polgármesteri hivatal
Mór – Móri Borvidék TDM Egyesület (Szent István tér)
Gánt – Vértes vendéglő,  Polgármesteri hivatal
Mór Könyvesbolt (Deák Ferenc utca 26.)
Környe – Polgármesteri hivatal
Tatabánya – Vértes Agorája , Líra-Móra Könyvesbolt
Várgesztes – Polgármesteri hivatal
Oroszlány – Bányászati Múzeum
Tata – Agora könyvesbolt
Csákvár – Geszner-ház,  K&V Töltőállomás,  PapírVilág,  Ébner-ház
Vértesboglár – Faluház
Zámoly – Polgármesteri hivatal,  Pedró söröző

Székesfehérvár – Vajda János Könyvesbolt

Be the first to comment on "Karácsonyi könyvajánló – Egy cseppnyi Magyarország a Vértesi Natúrparktól"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*