Ő is Oroszlányban született: Baranyai János

(MTI fotó/Földi Imre)

Néhány alkalommal olyan Oroszlányban vagy a környéken született, ide származott, esetleg életének egy szakaszát itt töltő emberekkel foglalkozunk akik sokat tettek a városért, valami jelentőset alkottak itt:

Baranyai János (Oroszlány, 1984. június 24. –) magyar súlyemelő és cselgáncsozó.

Pályafutása

Az Oroszlány SE, a Nyiregyháza, később a Haladás VSE válogatott súlyemelő sportolója. Részt vett a 2006-os és a 2007-es világbajnokságon is. Súlycsoportja a 77 kg-os kategória.

2008-ban Olaszországban a lignanói Európa-bajnokságon, ahol 147 kg-os szakítás és 178 kg-os lökés eredményével összetettben a 8. helyezést érte el.

Kína fővárosa, Peking adott otthont a XXIX., a 2008. évi nyári olimpiai játékok súlyemelő tornájának, ahol a 148 kg-os harmadik versenysúly emelése közben súlyos sérülést szenvedett, kificamodott a könyöke, így egyetlen magyar férfi súlyemelőként kiesett a további versenyből.

Az olimpiai sérülése után 2010-ben Oroszországban indult először nemzetközi versenyen. A Nyíregyházi VSC versenyzője a kategória A csoportjában három – 145, 150 és 153 kg-mal végrehajtott – hibátlan gyakorlattal kezdett szakításban, s lett a fogásnemben Eb-hatodik, majd lökésben küzdötte le a 185 után a 190-et is, csak a 192 kiló fogott ki rajta, így itt a teljes rangsorban ugyancsak a hatodik lett, 343 kg-os összetett eredményével pedig hetedikként végzett.

(forrás:wikipedia)

Néhány írás:

Be the first to comment on "Ő is Oroszlányban született: Baranyai János"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*