Önbíráskodás gyanúja miatt került őrizetbe két oroszlányi férfi

/A kép illusztráció – fotó:police.hu/

Alább a  Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleményét olvashatják – idézzük:

„Apát és fiát vették őrizetbe az oroszlányi rendőrök.

Önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 45 és egy 23 éves oroszlányi férfi ellen. A gyanú szerint K. A. és ifjabb K. A. 2020. július 28-án délelőtt Oroszlányban egy vélt tartozás okán pénzt követelt ismerősétől.

Amikor a sértett ezt megtagadta, az elkövetők a földre lökték, zsebéből kivették a mobiltelefonját, amit összetörtek. A sértett zsebében készpénz is volt, ami a bántalmazást követően eltűnt. A cselekménynek végül egy arra járó nő vetett véget, a két férfi ezután elmenekült a helyszínről.

Az oroszlányi rendőrök, amint tudomást szereztek az esetről, a tettesek felkutatására indultak. A helyszínen lévő térfigyelő kamerák felvételei alapján még aznap azonosították és elfogták őket.

Velük szemben kábítószergyorstesztet alkalmaztak, ami pozitív lett, ezért ellenük kábítószer birtoklása vétség elkövetésének gyanúja miatt is eljárás indult. A két férfit gyanúsítotti kihallgatást követően a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásuk indítványozását.”

Forrás:police.hu

Be the first to comment on "Önbíráskodás gyanúja miatt került őrizetbe két oroszlányi férfi"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*