Tisztújító közgyűlést tartottak az önkormányzati tűzoltók

„Bár a 2015-ben kinevezett elnökség mandátuma 2020. május 8-án már lejárt, de a veszélyhelyzet miatt hozott rendelkezések okán csak csütörtök délután kerülhetett sor az oroszlányi Önkormányzati Tűzoltó Köztestület tisztújító közgyűlésére.

A városháza nagytermében Szabó Imre parancsnok köszöntötte a megjelenteket, akik között ott voltak a társ- és felügyeleti szervek képviselői, valamint Lazók Zoltán polgármester, köztestületi elnök és Papp Péter alelnök is.

Mit az a parancsnoki beszámolóban elhangzott, az elmúlt fél évtizedben a lánglovagok kiérkezési ideje elérte az európai színvonalat, mivel jellemzően 10 percen belül a kárhelyen vannak és megkezdik a beavatkozást. A tűzoltóság állománya a korábbi 15 főről mára 18 főre emelkedett, de a megnövekedett feladatok újabb létszámbővítést igényelnek.

Szabó Imre évenkénti értékelésében kitért a káresetszámok alakulására is. 2015-2019 között 1131 esetben riadóztatták a csapatot. A legtöbb alkalommal 2017-ben (329), legkevesebbszer 2015-ben (155). A fél évtized átlaga tehát meghaladta az évi 200-at (226,2). Tűzoltóinkat jellemzően a tűzesetek mellett műszaki mentésekhez, balesetekhez és viharkárok elhárításához riasztották, de sajnálatosan sok alkalommal kaptak téves riasztást is.

A főállású tűzoltók havonta 10-11 alkalommal adnak 24 órás szolgálatot. Mivel a részükre előírt 8 perces vonulási idő otthoni készenléttel nem biztosítható, a tűzoltók a szolgálati időt a laktanyában töltik. Ilyen módon a riasztási idő – mely alatt a laktanyát el kell hagyni – 2 perc.

Az ülésen egyhangúlag fogadták el a beszámolót, a pénzügyi és közhasznúsági jelentést, majd az elmúlt öt évben végzett munkájáért Lazók Zoltán köztestületi elnök és Papp Péter alelnök vehetett át elismerést.

A tisztújítás során a titkos szavazás megerősítette az eddigi tisztségviselőket: továbbra is Lazók Zoltán a köztestületi elnök, Papp Péter az alelnök, Péter Melitta a köztestületi titkár, és Szabó Imre maradt a parancsnok. Az egyetlen változásként a következő öt évre Czupár Tamás lett a parancsnok-helyettes, aki Nemes Kálmánt váltja ebben a beosztásban.”

Forrás:oroszlany.hu

Be the first to comment on "Tisztújító közgyűlést tartottak az önkormányzati tűzoltók"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*