Nyári napközis táborok Oroszlányban

„Az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár az idei évben is megrendezi hagyományos napközis táborait: a „Kalandozó” tábort, a két „Sajtkukac” tábort, valamint a hat „Családbarát cégek” táborait.

Az intézmény az előző évek gyakorlatának megfelelően szervezi napközis táborait 2020. június 22 és augusztus 14. között.

A táborok tematikáját a szervezők igyekeztek úgy összeállítani, hogy változatos, élvezhető programokon vegyenek részt a gyermekek.

A 9 turnus felöleli szinte az egész nyarat, segítve ezzel a szülőket, gyermekeik elhelyezésében.

A táborokba jelentkezni a részvételi díj befizetésével, a jelentkezési lap és az utazási nyilatkozat egyidejű beadásával lehetséges, kedden 9,00- 12,00 óra és szerdán 15,00-18,00 óra között az intézmény bejáratánál. (Oroszlány, Szent Borbála tér 1.)

A tábor első napján a gyermek törvényes képviselőjének írásban nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy gyermeke egészséges. A két nyilatkozat (utazási és egészségügyi) letölthető a www.okszik.hu oldalról.

Javasolt a gyermekeket a programoknak megfelelő öltözetben útnak indítani (pld. kényelmes sportcipő).

Érdeklődni a szinter@oroszlany.hu e-mail címen lehet.

A programváltozás jogát minden tábornál fenntartják!

KALANDOZÓ TÁBOR

2020. június 22-26.    A napközis tábor 8,00 és 16,00 óra közti időtartamban van. Részvételi díj: 22.000,-Ft Hétfő, kedd és szerdai napon ebédet biztosítanak (Bambi étterem, Oroszlány).

Programtervezet:

  • Hétfő: Látogatás az Oroszlányi Medvék barlangjában – vendéglátó: Oroszlány Bears
  • Kedd: A lovak a barátaink! Gyere velünk az Ürgehegyi Lovasudvarba!
  • Szerda: Mozogj csapatban! Izgalmas sorversenyek Majkon
  • Csütörtök: Csússz a fák között! – Alcsútdobozi Kalandpark
  • Péntek: Komárom – WF Szabadidőpark

SAJTKUKAC TÁBOR

  • „Rágjuk át” magunkat régiónk történetén!
  • Sajtkukac tábor I.:2020. július 13–17.
  • Sajtkukac tábor II.: 2020. július 27–31.
  • A napközis táborok 8,00 és 16,00 óra közti időtartamban vannak.
  • Részvételi díj: 25.000.-/fő
  • A részvételi díj étkezést nem tartalmaz.

Programtervezet:

Sajtkukac tábor I.

  • Hétfő: Győr, Állatkert
  • Kedd: Budapest, Tarzan Park
  • Szerda: Győr, Ugripark
  • Csütörtök: Székesfehérvár, Sóstói látogatóközpont
  • Péntek: Komárom, WF Szabadidőpark

Sajtkukac tábor II.

  • Hétfő: Budakeszi, Vadaspark és dínópark
  • Kedd: Győr, Ugripark
  • Szerda: Székesfehérvár, Koronás park
  • Csütörtök: Budapest, Rákóczi kert
  • Péntek: Komárom, WF Szabadidőpark”

Forrás:oroszlany.hu

Be the first to comment on "Nyári napközis táborok Oroszlányban"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*