Idősektől lopott egy páros Oroszlányban

/a kép illusztráció/

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság  közleményét olvashatják:

A sértetteket megtévesztve lopott több alkalommal egy páros Oroszlányban. A rendőrség vádemelést javasol az ügyben.

Kifosztás bűntett és lopás vétség elkövetése miatt folytatott eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya R. N. és H.-né D. M. ellen. A 49 éves férfi és a 39 éves nő 2019. április 30-án bekéredzkedett egy 78 éves ismerősük lakásába, azzal az indokkal, hogy kávét szeretnének inni.

Ezután arra kérték a sértettet, hogy ott aludhassanak nála, amibe beleegyezett. Amikor a sértett elaludt, az elkövetők eltulajdonították a hallókészülékét és a vérnyomásmérőjét, majd távoztak a helyszínről.

Két héttel később a páros újabb bűncselekményt követett el. Ezúttal segítségnyújtás ürügyén mentek be egy ismerősük lakásba, ahonnan készpénzt és táblagépet loptak el.

H.-né D. M. 2019. augusztus 15-én egy 81 éves asszony lakásába kéredzkedett be, azzal az indokkal, hogy használhassa a mellékhelyiséget. Amikor a sértett nem figyelt, magához vette a konyhaasztalon hagyott pénztárcáját, és távozott. R. N. -t 2019. május 27-én, H.-né D. M. -t pedig augusztus 21-én hallgatták ki gyanúsítottként az oroszlányi nyomozók. H.-né D. M-t a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezésére az ügyészség indítványozta letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

Az ügyben az Oroszlányi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek. ”

Forrás:police.hu

Be the first to comment on "Idősektől lopott egy páros Oroszlányban"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*