Közlemény az önkormányzat sport és szabadidős létesítményeiről

Oroszlány Város Önkormányzata és az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. az alábbi közleményt adta ki az OIH Zrt. honlapján – idézzük:

„A 2020. május 4-étől hatályos új kormányrendeletek fényében Oroszlány Város Önkormányzata is megvizsgálta a város lehetőségeit az önkormányzati sportlétesítmények részleges újranyitásával kapcsolatban.

A döntések meghozatalához az egészségvédelem és a biztonsági kockázatok mellett vizsgálni kellett azt is, hogy az egyes lépések milyen anyagi vonzattal járhatnak.

Az önkormányzat anyagi forrásai ugyanis jelenleg elsősorban a védekezésre, és a vírushelyzet miatt nehéz helyzetbe kerültek támogatására fordítódnak. Tovább szűkíti a lehetőségeket, hogy a kormány pénzt vont el az önkormányzatoktól a központi védekezés költségeire.

A koronavírus terjedésének további megelőzése és lassítása érdekében, továbbá az állampolgárok egészségének védelme érdekében Oroszlány Város Önkormányzata és a sportlétesítményeket üzemeltető Társaság a következő döntést hozta:

A források szűkösségére, és a vírushelyzet esetleges kedvezőtlen alakulását követő szigorításokra figyelemmel, a legnagyobb költséggel és leghosszabb előkészítéssel elindítható strand az idei nyáron zárva tart.

A fedett önkormányzati létesítményekben nem biztosíthatók a vírus terjedésének megakadályozásához szükséges és javasolt használati feltételek, így azok határozatlan ideig továbbra sem nyithatók meg.

A játszótereken nem biztosíthatók a szükséges és rendszeres higiéniai feltételek, továbbá az előírt egymástól való távolságtartás sem valósítható meg, ezért jelenleg azok még nem nyithatók meg.

A szabadtéri sportlétesítményekkel (streetball pálya, labdarúgó pályák, Gárdonyi Sportcentrum szabadtéri része) kapcsolatosan a vonatkozó rendeletek lehető legteljesebb körű betarthatósága mellett számba vettük a sportállamtitkár asszony, és a sport szakszövetségek álláspontjait, javaslatait is.

Ezeknek megfelelően, egybehangzó javaslataik alapján sportolás közben is ügyelni kell a fokozott személyes higiéniára, az egymástól való 2 m-es távolság betartására, a közvetlen kontaktust a sporttevékenységek során és a sportlétesítmények használata során is kerülni kell.

Mindezek alapján a sportlétesítmények magánszemélyek számára a vonatkozó előírások, javaslatok és az egymástól való távolságtartás betartásának megvalósíthatatlansága miatt nem használhatók.

Az érintett sportlétesítmények egy része esetében egyedi, a helyszín adottságait is külön figyelembe vevő, szigorúan betartandó szabályok mellett elképzelhető azok részleges, korlátozott időtartamban történő megnyitása kifejezetten edzés céljára, de kizárólag szervezett, sportegyesületi keretek között egyesületi, edzői személyes jelenlét és felügyelet mellett.

Ennek pontos feltételeiről, részleteiről az érintett egyesületekkel a közeljövőben egyeztetéseket kezdeményez az Önkormányzat és az Üzemeltető.

Az Oroszlány-Kecskéd-Környe-Tatabánya kerékpárút oroszlányi közigazgatási szakasza, és a város közigazgatási határain belül található kedvelt kirándulóhelyek a továbbiakban mindaddig szabadon használhatók és látogathatók, amíg ezt a vírushelyzet és a magasabb rendű jogszabályok lehetővé teszik.

Türelmüket és megértésüket köszönjük.
Oroszlány Város Önkormányzata
Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt.”

Forrás:oihzrt.hu

Be the first to comment on "Közlemény az önkormányzat sport és szabadidős létesítményeiről"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*