Kerékpáros zarándokút épül Komárom-Esztergom megyében

/A kép illusztráció – fotó:Pixabay/

Megkezdődött a SacraVelo kerékpáros zarándokút-hálózat Komárom-Esztergom megyei szakaszának kiépítése, a 241 kilométeres nyomvonal 38 települést érint – tájékoztatta a megyei közgyűlés elnöke vasárnap az MTI-t.

Popovics György  elmondta, hogy a megye magyar-szlovák együttműködéssel, Győr-Moson-Sopron, Nagyszombat és Pozsony megyével közösen valósítja meg az új turisztikai projektet.

A SacraVelo keretében a kistelepülések felkerülnek a turisztikai térképre. A megyei nyomvonal gerincét az öt Mária-kegyhely összekötése és bemutatása képezi – tette hozzá Popovics György.

A szakrális látnivalók vagy csomópontok közelében 11 helyszínen kerékpáros pihenőhelyeket létesítenek, négynyelvű információs táblákat helyeznek ki, valamint weblapot és mobilapplikációt is készítenek.

A beruházás teljes költsége meghaladja a 880 millió forintot, amelyből csaknem 750 millió forint az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatása az Interreg V-A Szlovákia- Magyarország Együttműködési Programon keresztül. A Komárom-Esztergom megyei szakasz 109 millió forintból valósul meg.

A meglévő kerékpárutak és a kis forgalmú közutak felhasználásával, kijelölésével és felújításával a két ország négy szomszédos megyéjében összesen mintegy 800 kilométer hosszú zarándokút-hálózat jön létre, amely összekapcsolja a térségben már meglévő nemzetközi EuroVelo kerékpárutakat.

-MTI-

A SacraVelo – határon átnyúló kerékpáros zarándokutak hálózata a Duna térségében:

http://sacravelo.eu/kezdolap

Be the first to comment on "Kerékpáros zarándokút épül Komárom-Esztergom megyében"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*