„Péter János új, szép élete” – Oroszlányban történt…

(fotó:fortepan.hu, Lechner Nonprofit Kft, Dokumentásiós Központ – a Rákóczi út páratlan oldala 1963.)

Bizonyára érdekes lehet, mit írt a megyei sajtó, Oroszlányról több, mint fél évszázaddal ezelőtt. Egészen pontosan a Komárommegyei Dolgozók Lapja 1953. november 4-i számában.

„Világéletében igyekvő ember volt Péter János. Dolgozott kicsi korától kezdve, s miután megnősült, még szorgalmasabban, minden percet kihasználva. Két hold földecskéjét Vas-megyében szorgalmasan művelte és mellette többször vállalt napszámos- munkát is. Szorgalmas munkájának meg tett a gyümölcse. 1949-ben házat épített magának. Itt éltek az asszonnyal együtt még két évig.

Harminckét éves korában Péter János nagy dologra határozta el magát.

Az oroszlányi bányába jött dolgozni.

Mikor aláírta a szerződést, 400 forintot, munkaruhát, alsóneműt, gumicsizmát kapott. XVII-es aknába került dolgozni. Kezdetben havonként hazautazott családjához, később elhozta őket is.

Földjét, házai az otthoniakra bízta és a kis csatád tanyát ütött Oroszlányon.

Felesége odaérkezéskor azonnal körülnézett és elhatározta, hogy ö is bányában fog dolgozni. Megtetszett neki a bányamunka. Hiába vitázott vele a férje, nem engedett Neki lett igaza.

Péter János azóta 1800—1900 forintot keres. Felesége közel 1000 forintot. A család az üzemé konyháról étkezik, napi háromszori bőséges kosztért — mely most a minisztertanács határozata után még javult — 880 forintot fizetnek havonta, a többi pénzt elvásárolják. A jó kereset meglátszik kis lakásukon is.

Az asszony a lakásban legjobban a fürdőszobának örül. Ez természetes is, hiszen otthon gondolni sem mert volna arra, hogy neki valamikor csempés, beépített fürdőkádas, fürdőszobája legyen. A keresetből bőven jut szórakozásra is. Sokat járnak moziba, néha színházba és nagyon sok szép könyvet vásárolnak, hisz az egyik kedvenc szórakozásuk az olvasás.

Péter János levelez az otthoniakkal. ír a bányáról, és szép életükről. Mióta itt van, már nyolc barátját hívta el a bányába dolgozni. Köztük van a vasmegyei András János, Huszár Lajos, Cseh András és Serman Margit. Egyik sem bánta meg, hogy a bányába jött dolgozni, hiszen pártunk és kormányunk egyre több és több gondot fordít a bányászokra.

Kosa Lajos”

Be the first to comment on "„Péter János új, szép élete” – Oroszlányban történt…"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*