Környékünk vizei, vízfolyásai, vizes élőhelyei, kirándulóhelyek: a Bokodi tó

(A kép forrása:wikipedia, fotó:Thaler Tamás)

Szűkebb-tágabb környékünkön és a Vértesben több olyan tó is van, ahová érdemes kimenni egy jó kis sétára, kirándulásra, no meg természetesen a horgászat szerelmesei is megtalálhatják számításukat…

Sokszor gyakran csak így emlegetik: a Bokodi tó.

Pedig itt nem egy, hanem két tóról van szó, melyek egymás közvetlen közelében helyezkednek el.

(forrás:wikipedia, fotó:Thaler Tamás) 

Bokodi erőműi tó (melegvizű) Bokodi Öreg tó (hidegvizű)

Bokod és Oroszlány között fekszik mindkét tó.

Megközelítés:

Aki messzebbről jön, annak Tatabánya-Környe-Kecskéd-Bokod, vagy Tatabánya-Környe-Oroszlány-Bokod útvonalakon, vagy más irányból: Mór-Pusztavám-Bokod, illetve Kisbér-Vérteskethely-Dad, Bokod útvonalon.

A Bokodi tó az 1961-ben induló Oroszlányi Hőerőmű Vállalat számára létesített mesterséges hűtőtó, amely az erőmű melletti rét elárasztásával, vagyis a rajta keresztülfolyó Által-ér felduzzasztásával keletkezett.

(forrás:wikipedia, fotó:Thaler Tamás) 

Az Által-ér Császár községtől délre ered, és Dunaalmásnál torkollik a Dunába.

Az Által-ér eredeti medre valahol a tó közepén húzódott, ott, ahol a jelenlegi gát található.

A gát funkciója a hűtőtó természetes keringtetésének fenntartása, ugyanis az erőmű felmelegíti, míg a “hideg ágban” lehűlt víz a technológia miatt keletkezett gőzt hűti vissza.

Az erőmű folyamatos működése miatt a tó télen sohasem fagy be teljesen.

(Sajnos az erőmű leállítása, gázüzeművé alakítása miatt – a 2016. januárjában és azóta  már befagyott, mint  tapasztalhatták – a szerk.)

2016, első év hogy a bokodi tó befagyott! – fotó:Dr. Pálffy István

A tó körül jelentős horgászparadicsom bontakozott ki az elmúlt időben, vagy talán inkább az elmúlt évtizedekben.

Halak – főképp a horgászokat érdekelheti:

ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, balin, busa, sügér, angolna, törpeharcsa, fekete sügér, naphal

Naphal   – fotó:wikipedia

Harcsa  – fotó:wikipedia

Amur   –  fotó:wikipedia 

A vízterülete: 160 hektár

A tó, háttérben az erőmű – forrás: wikipedia, fotó: Szeder László

(Filmkocka: az Utóélet című filmet itt forgatták – 2014-ben mutatták be)

Be the first to comment on "Környékünk vizei, vízfolyásai, vizes élőhelyei, kirándulóhelyek: a Bokodi tó"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*