Page not found (404)

It seems we can’t find what you’re looking for. Perhaps searching can help.

Popular Articles

Oroszlányi Hunyadi: dicséret a világversenyen való eredményért

/A kép forrása:commons.wikimedia – Fotó:Globetrotter19/

Minden fiatal rendkívüli tehetségnek számít a programozás, robotika területén, aki ringbe szállt a World Robot Olympiad (WRO) világversenyen, a jövőben valószínűleg közülük kerülnek ki a legjobb mérnökök és informatikusok –

hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön, a WRO magyar résztvevőit köszöntő beszédében.

Hozzátette: ez nemcsak saját karrierjük szempontjából fontos, hanem az egész ország jövője miatt. Ahhoz ugyanis, hogy Magyarország fenntarthassa az elmúlt kilenc évben elért eredményeket, versenyképességét erősítse és 2030-ra Európa öt legélhetőbb országa közé tartozzon, az átgondolt és ésszerű gazdaságpolitika mellett jó szakemberekre van szükség.

A kormány ezért tesz meg mindent annak érdekében, hogy a fiatalok megfelelő tudást, szaktudást szerezhessenek, válasszanak bármilyen pályát maguknak – mondta az államtitkár.

Hangsúlyozta: a magyar fiatalok kiemelkedően jól szerepeltek a WRO robotépítési és programozási világverseny hétvégén, Győrben lezajlott döntőjén, amelyet most rendeztek meg először Európában. A versenyre 74 országból 2700 vendég érkezett.

Az államtitkár gratulált az iskolák  jó eredményeihez, és kiemelte az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolát, a budapesti Homoktövis Általános Iskolát, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumot és Általános Iskolát, valamint a szombathelyi Nyitra Utcai Általános Iskoláért Alapítvány CROM Robotika Klubját a kiváló teljesítményért.

Kiemelte a Fazekas Mihály Gimnázium és a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem csapatát, amelyek ötödik helyezéseikkel kiemelkedtek a mezőnyből. A tárca a két legjobb csapatnak 500-500 ezer forint keretösszeget biztosít a jövőbeni versenyekre való felkészülésre és eszközeik fejlesztésére – mondta.

Schanda Tamás kitért arra is, hogy a WRO magyarországi világdöntője jó lehetőség volt arra is, hogy a magyar fiatalok bemutathassák országukat a részt vevő 73 ország csapatainak, ezért is támogatta az ITM a verseny megrendezését több mint 3 milliárd forinttal.

A XXI. század nyertesei azok a nemzetgazdaságok lehetnek, amelyekben megfelelő szintű a digitalizáció. Amellett, hogy Magyarországot ebben a versenyben az élmezőnybe szeretnék juttatni, arra is rá szeretnének mutatni, hogy a 4. ipari forradalomnak mindenki a nyertese lehet, és hogy a fair play, az egészséges versengés csak emeli a teljesítmény színvonalát. Ezért döntöttek úgy, hogy Magyarország a jövő évi világverseny döntőjére felajánlja támogatását egy olyan országnak, amely anyagi okok miatt nem tud részt venni a megméretésen – mondta az államtitkár.

Füleki Judit főszervező, az Edutus Egyetem marketing vezetője elmondta, hogy a győri világdöntőn 8-25 éves fiatalok versengtek négy kategóriában és hat korosztályban. Győr a rendezvény három napja alatt 12 ezer látogatót fogadott. Az Edutus 2014 óta rendezi a WRO-t Magyarországon, azóta egyre több csapat vesz részt a versenyen, idén regionális elődöntőket is szerveztek. Mint bejelentette, már regisztrálni lehet a következő évi versenyre, a téma 2020-ban a klímaváltozás, a világdöntő Kanadában lesz. A 17-25 korosztály számára az advanced robotics challenge kategóriát a nemzetközi szervezet jövőre rendezi meg utoljára, elképzelhető, hogy Magyarországon folytatni fogják – mondta.

Szögi Zoltán, a WRO nemzetközi szervezet tanácsadó testületének tagja egyebek mellett beszámolt arról, hogy a testület értekezletén mindenki úgy vélekedett, hogy Magyarország mind a programok, mind a szervezés és a lebonyolítás terén magasra tette a lécet a 2020. november 13-15-én, Montrealban rendezendő világdöntő előtt. A 2021-es világdöntőt Németországban, Dortmundban rendezik meg – jelentette be.

-MTI-

Egyelőre ennyi információnk van – a szerk.

A versenyről itt is olvashatnak

Tovább





Random Articles

Megkezdődött a várgesztesi vár felújítása

/Kép forrása: Provertes.hu/

A Komárom-Esztergom megyei Várgesztesen megkezdődött az omlásveszély miatt 2013-ban bezárt vár állagmegóvó felújítása 800 millió forintos költséggel – közölte csütörtökön a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az MTI érdeklődésére.

Az MNV Zrt. tájékoztatása szerint a munkálatok során megőrzik az 1340 körül épült vár legutóbbi időkből ismert rom formáját, a felújítás során a károsodott szerkezet javítására, az esővíz elvezetésére kerül sor.

A létesítmény egy részét lefedik, azonban mivel az épületről nem maradt fent korabeli ábrázolás, így a falak meglévő belső szerkezetét terjesztik ki a második szintig. A tető a várfalak mögött húzódik majd, csak bizonyos nézőpontokból lesz látható.

A restaurálás során olyan anyagokat használnak, amelyekkel felismerhetők az új részek, azonban a hangsúly a régi épületek 700 éves falain marad.

A Várgesztes községtől délre álló vár első épületeit 1342 körül építették, amikor Nagy Lajos király utasítására a Csák nemzetség vára helyén egy kényelmesebb vadászkastélyt alakítottak ki.

A később megerősített létesítmény a török háborúk alatt többször gazdát cserét, majd a lakosság a kövek egy részét a környékbeli építkezésekhez elhordta.

1877-ben műemléki felmérést végeztek a területen, 1932-ben a Magyar Munkások Turista Egyesülete turistaházat épített a vár délnyugati részén. A létesítményben komolyabb állagmegóvás utoljára 1960-ban történt, az épületben 2013-as bezárásáig turistaszálló és vendéglő működött.

-MTI-

Tovább