Oroszlány rendezi a 70. Központi Bányásznapot

/Forrás:wikipedia, fotó:Szeder László, 2008./

„Oroszlány lesz a házigazdája 2020. szeptember 3-án, csütörtökön a 70. Központi Bányásznapnak.

Ezzel kapcsolatos egyeztető megbeszélést tartottak városunk vezetői, kulturális szervezői hétfőn délelőtt a polgármesteri hivatalban.

Az eseményre meghívást kapott Rabi Ferenc, a Bánya-, Energia és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke is, aki a következőket mondta:

„Az utolsó mélyművelésű szénbánya a márkushegyi volt, ezért úgy gondolom, ez a város is méltó helyszíne lesz a hét évtizede tartó megemlékezéseknek. Oroszlány mindig kiállt a bányászok, a bányászat mellett, külön is elismerés illeti a települést, hogy elvállalták a nagy hagyományokkal bíró ünnepség megszervezését is.

Lazók Zoltán polgármester hozzáfűzte:

„ A VÉRT lassan kivonul a bányásznapi finanszírozásból. Oroszlány a bányászatnak köszönheti, hogy ekkora várossá tudott fejlődni, és ezt mi nem szeretnénk elfelejteni. Az itt élő emberek, a lakosság igényli is hogy méltó keretek között legyen megszervezve az esemény.

Ennek szellemében – az elmúlt évekhez hasonlóan – 4 napos ünnepségsorozatot kívánunk rendezni az idén, melynek egyik kiemelkedő programja lesz a 70. évforduló megünneplése.”

A rendezvénysorozatot Oroszlány Város Önkormányzatának támogatása mellett, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár fogja megvalósítani.”

Forrás:oroszlany.hu

Be the first to comment on "Oroszlány rendezi a 70. Központi Bányásznapot"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*