Báloztak

„Zenétől volt hangos a Hamvas Béla Gimnázium díszterme szombat éjjel. Idén 23. alkalommal rendezte meg hagyományos farsangi batyus bálját az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, melyen közel 250-en ropták a táncot hajnalig”

– olvasható a város honlapján, majd így folytatódik a tudósítás:

„A bálterembe lépés előtt a szervezők minden érkezőt kenyérrel és pálinkával köszöntöttek, majd az asztalok is megteltek, hiszen az otthonról hozott batyukból előkerültek a finom falatok és nemes italok. Az eddigi évekhez hasonlóan, idén is a Kridlovka Ifjúsági Fúvószenekar muzsikájára vonultak be a vendégek a terembe.

A meghívottak között helyet foglalt Oroszlány jegyzője File Beáta, Garamkovácsi polgármestere Bystric Izold, Miava volt polgármestere Dusan Ribar, valamint a vágsellyei nyugdíjas klub tagjai is elfogadták a meghívást. A tardosi és a tatabányai Nemzetiségi Önkormányzat képviselői mellett a Magyarországi Szlovákok Szövetsége képviseletében Szabó Mónika titkár is részt vett a bálon, és megtisztelte a rendezvényt az Országos Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Hollerné Racskó Erzsébet is.”

A teljes cikket itt találja.

Forrás:oroszlany.hu

Be the first to comment on "Báloztak"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*