Ezt is Oroszlányról-Majkpusztáról írták hatvan éve

(fotó:fortepan.hu/Tóth Károly Dr.)

Bizonyára érdekes lehet, mit írt a megyei sajtó, Oroszlányból több, mint fél évszázaddal ezelőtt. Egészen pontosan a Komárom Megyei Dolgozók Lapja 1960. január 13-i számában.

Folytatás:

„Oroszlány határába olvadt bele az igen régi múlttal rendelkező Majk-puszta, ahol az egyházi építészet jellegzetes barokk emlékeivel találkozhatunk.

A „Moiki“ prépostság nevét 1252-ben említik első ízben a turóczi prépostság alapító levelében, amikor IV. Béla király „rendezés végett a határokat megjáratá“.

Az egykori krónikás azt írja Majkról, hogy „valamikor itt nagyszerű basilika volt“.

Feljegyzése nem volt túlzás, mert a kamalduli remeteség

— melyről később esik szó

— felépítése előtt a templom meglevő romjaiból állhatott még annyi, hogy arra mondhatta: „olim insignis basilica”.
A premontrei rend temploma, kétsoros, tizenkét oszloppal elválasztott háromhajós építmény volt, a hajók hossza a szentélyig körülbelül 42 méter volt, a templom szélessége 22 méterre tehető.
A déli oldalon a kolostor támaszkodott a templomra, s falai — hasonlóan a vér- tesszentkereszti temploméhoz — 1 méter szélesek voltak. Román stílű volt.
Azt hogy a majki premontrei rend mikor szűnt meg, pontosan nem tudjuk. De több mint valószínű, hogy a török-dúlás idején pusztult el a monostor és a templom is.
A török megszállás alatt, de még jóval ezután is, Majk hosszú ideig lakatlan maradt…”

Innen folytatjuk

forrás:library.hungaricana.hu

Be the first to comment on "Ezt is Oroszlányról-Majkpusztáról írták hatvan éve"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*