570 kilónyi élelmiszer gyűlt össze – karácsonyi ebédet is ajánlottak fel Környén

Az emberek segítőkészsége, nyitott szíve változatlan – Dr. Árendás József fogalmazott így a Környei Katolikus Caritas számvetése kapcsán a december eleji agapén, melyre Várgesztes, Vértessomló és Környe római katolikus közösségének tagjai gyűltek össze. Az akkori kijelentést maradéktalanul alátámasztották a szervezet karácsony előtti jótékony célú kezdeményezései, hiszen mind az élelmiszergyűjtés, mind pedig a hagyományos krumpliebéd igen sikeresnek bizonyult.

Tartós élelmiszerből idén 570 kiló gyűlt össze, a jelentős mennyiséggel 88 család karácsonyát szépítették meg a helyiek. A magánszemélyeknek és a környei Airsoft Zone év végi saját gyűjtésének köszönhetően a csomagok készítésekor 100 kiló liszt, majdnem ugyanennyi cukor, 85-85 kg rizs és olaj, 60 kg. konzerv, 50 kiló tészta, 35 kiló édesség, keksz, 20 kiló bab, lencse és 40 kilónyi egyéb élelmiszer sorakozott a Plébánia épületében, valamint Sármán Zoltán támogatásaként 1800 db tojás. Nagyon kedves felajánlás is érkezett idén: egy ötgyermekes család többfogásos karácsonyi ebédjét készíti el és szállítja az otthonukba a neve mellőzését kérő környei adományozó.

A december 15-ei Krumpliebéd is szépen növelte az „adományalapot”, hiszen a kosár 337 ezer forintot rejtett, a tavalyinál 107 ezer forinttal többet. A szentmise után több mint hatvanan fogyasztották el szerény ebédjüket a Közösségi és Tájházban, de volt, aki csak „beszaladt” a pénzbeli adománnyal, és olyan is volt, aki küldte a forintokat.

A karitász hölgy tagjai által készített valamennyi ízletes falat maradéktalanul elfogyott, pedig az ebéd kezdetén még bőséggel sorakozott az asztalokon a levesestálban a gulyás, a tálalókon a dödölle, tócsi, krumplisaláta, krumplipüré, szalonnával sült burgonya. A zöldség alapanyagokat, 30 kg krumplit, egy zsák hagymát, hagyományosan Reichnach György ajánlotta fel, a falatokat Méri János szalonnájával ízesítették, felesége, Ibolya krumplisrétest készített, a fogásokhoz Pákozdi Ferenc és Rácz Mátyás ajándékozott környei bort. A lángos idén is Csík Sándorné keze munkáját dicsérte, ő nemcsak dagasztotta és sütötte a finomságot, de az elkészítéséhez szükséges 5 kg liszt és 5 liter olaj mellett a tejfölről és sajtról is ő gondoskodott.

A Krumpliebédből származó forintokat kiegészítve a karitatív szervezet idén hét idős embert tud megajándékozni fejenként 50-50 ezer forinttal az Adventi időszakban.

A Környei Katolikus Caritas a rászorulók, szükséget szenvedők nevében köszönetét fejezi ki mindazok számára, akik évről-évre és egyre növekvő számban segítenek, hogy megkönnyítsék és megszépítsék a krízishelyzetben lévő testvérek ünnepét – tájékoztatott Salamon Gyöngyi.

Be the first to comment on "570 kilónyi élelmiszer gyűlt össze – karácsonyi ebédet is ajánlottak fel Környén"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*