Aktívak az oroszlányi véradók

„Közel félszáz véradót köszöntött Brunner Róza városi vöröskeresztes elnök szerda délután a Bányász Klubban, ahol Cservenák Erzsébet versmondó és a KaDarka Társulat tagjai kedveskedtek műsorukkal a jelenlévőknek.

A meghívottak között ott volt Rajnai Gábor alpolgármester mellett Hamburgerné Ujvári Irén, a Vöröskereszt megyei igazgatója Emődi Ferencné járási hivatalvezető, valamint Kiss Sándor városi rendőrkapitány is.

Mint azt Rajnai Gábor köszöntőjében elmondta: a Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a térítésmentes véradás szervezésében.

Aki önzetlenül vérét adja embertársainak, az saját magát adja. Aki vérét adja, teljes szívvel teszi, hálát és köszönetet nem vár érte.

– Aki vért ad, az életet ad, mert ismeri az élet örömét. Aki önként a vérét adja, az biztosan látott már beteg gyermekarcot, reménybe és orvosi köpenybe kapaszkodó idős kezeket. Biztosan találkozott már olyan embertársával, akinek gyermeke, családtagja, vagy ismerőse számára egy általa ismeretlen véradó jelentette az életet. Ez követendő példa. Ez az, amit nem tudunk elég hálával megköszönni, és ez az igazi lényege a véradó mozgalomnak.

Önök nem várják a betegségben kiszolgáltatott ember háláját, nem akarnak többet csak azt az érzést, hogy cselekedetükkel jót tettek – fogalmazott az alpolgármester.

A hagyományos rendezvényen minden évben megajándékozzák a legaktívabb véradókat. A járásban az idén Kalmár József 100 véradással jubilált.

Oroszlányban egyébként rendre 80-100 körül alakul a véradásokon megjelentek száma, amely azért is példaértékű, mert ezt országosan is kevés város mondhatja el magáról.

A legközelebbi alkalomra pedig december 30-án várják az önkénteseket a művelődési központba.”

Forrás és címlapkép:oroszlany.hu

Be the first to comment on "Aktívak az oroszlányi véradók"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*