Ők így segítettek

„Tamás Borikát sokan ismerik Oroszlányon. A hypotón kislány komplex fejlesztése a családnak hetente 120 ezer forintba kerül. A szülők évente háromszor, hatszor viszik el gyermeküket a solymári Borsó házba, ahol a szakértelemnek köszönhetően meglehetősen szép eredményeket érnek el alkalomról alkalomra, így Borika nem csak egyre szebb, de egyre ügyesebb is.

A kislány fejlesztését segítendő többször összefogott már a város. Ma is sok helyen gyűjtenek műanyag kupakokat és öt forintosokat is, sok kicsi sokra megy címszóval.

Az oroszlányi Tekergők tagjaiban egy móri kerékpártúra alkalmával fogalmazódott meg annak az ötlete, hogy szervezzenek egy jótékonysági tekerést, és a nevezési díjra szánt összeget kapja meg Borika családja.

– Nem szerettük volna összekötni a tegnapi Nagy Bebiciklizéssel a jótékonysági túránkat, ezért egy külön napot szerveztünk ennek jegyében. Bízom benne, hogy sokan eljönnek, illetve várjuk azokat is, akik csak támogatást szeretnének nyújtani a család számára – mondta el érdeklődésünkre Torma Lajos, a túra szervezője.

A kényelmes, vasárnapi pedálozásra közel ötvenen jelentkeztek, de olyanok is akadtak, akik csak adományaikat dobták be, az erre a célra kihelyezett dobozba.

A szervező szerint a Vértes egyik legszebb útvonalán kerekezhettek végig a vállalkozó szellemű jelentkezők, akik a 20 kilométeres táv után, visszaérkezve a Szent Borbála Téren felállított bázishoz, egy finom zsíros kenyérrel pótolhatták elvesztett energiájukat.

A jótékonysági túrán végigtekert Tamás János, a kislány édesapja is, míg Borika a testvéreivel és az édesanyjával a célnál várta a jó szándékú kerékpárosokat, akik 109 ezer forinttal támogatták Borikát.”

Tamás Borika fejlesztését Ön is támogathatja!
Számlaszám: OTP 11740061-27221594

Forrás:oroszlany.hu

Be the first to comment on "Ők így segítettek"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*